Tikki koktélos poharak
Egy mixer ismerősöm bízott meg azzal a feladattal, hogy tervezzek neki Tikki stílusú bögréket. A stílus ősi eredetű, húsvétszigetek környékén élő törzsek ábrázolási formáit tükrözi, melyet manapság szörfösök és egyéb tengerparti vendéglátók alkalmaznak előszeretettel.
Először furcsa volt számomra a feladat, de mindenképp érdekesnek találtam és egy újabb akadálynak tekintettem, amit meg kell oldanom. Amint elkezdtem tanulmányozni ennek a különleges és kusza stílusnak a formavilágát folyton az az érzés merült fel bennem, hogy valójában ez a bonyolultnak tűnő vonalvezetés, valójában egy gyors és dinamikus vonalstruktúra, egy gyakorlott ember számára egyszerű elemek halmaza, mely tele van ismétlődéssel, ritmussal.
Emellett folyton Keith Haring járt a fejemben, hiszen az ő munkássága is hasonló laza vonalvezetésre épül. Mind a tikiknél, mind pedig Haring alkotásainál ugyanaz a gondolat merült fel bennem, méghozzá az, hogy olyan, mintha, ezeknek a vonalaknak nem lehetne meghatározni a kezdő és a végpontját, ezáltal teremtve egy folytonosságot. A szemlélő szeme folyton körbe fut a mintán egy soha véget nemérő „őrületbe”, miközben majd egy kellemes nyári éjszakán, jégdarabokkal teli, varázslatos koktélokat issza.
:)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése