2014. március 9., vasárnap

Random, Hermész közös kiállítása.



Random Hermész pozitív
A két szegedi alkotócsoport közös kiállításán elhangzott beszédem.



Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődött magas pulzus számmal!
Kora tavasszal az ember testében a vér felpezsdül, főleg, ha egy kiállítás megnyitására készül.
 Nincs ez másképp a város kulturális ÉLETÉBEN sem. Számos kulturális program csalogatja a kikapcsolódásra, szellemi táplálékra vágyókat.
A téli hónapok után a város vérkeringése lassan elevenné válik. ÉS ehhez mi is hozzájárulunk, VÉRT ADUNK! RH pozitívat!




 

Vért adunk, mi fiatal alkotók, Szeged város kulturális életének az olykor alacsonynak tűnő pulzusához. Serkentjük a keringést! Erre nagy szükség van, hiszen sokunkban felmerül néha azaz érzés, hogy az adott közegben szűkösek a lehetőségeink, és meglehet, hogy néhányunkat az élet más utakra terel. 




Nem volt ez másképp a két csoport tagjainak névsorával sem. Az eltelt 1-2 évben nagy változásokon ment át mind két társaság, számos tag cserélődött le, vált ki a csoportokból. Nagy vérveszteségek ezek számunkra.  Az egyetem utáni évek vízválasztó időszak minden ember számára, és ez hatványozottan jelentkezik azoknál, akik művészpályával kacérkodnak.
Sokak közülünk, a jelenlegi tagok közül is elmentek Szegedről, de egyrészt a barátság, illetve a közös emlékek: mint az almamáterünk (a rajz tanszék) a homokos Tisza-part és a csongrádi vörös emléke még a mindig összetart bennünket.  És továbbra is AKTÍVAN alkotunk! Nem maradtunk Vérszegények!


  




 

Nem várunk a csodára, megpróbálunk elébe menni, EGYÜTT, közösen!
Természetesen minden alkotónk járja saját útját, boldogul lehetősége szerint. Ami számomra nagy tanulsága egy ilyen alkotói körnek, vagy csoportnak, (és most elvonatkoztatok a baráti kapcsoltatoktól,) hogy a benne résztvevő személyek már nem csak önálló individuumok, hanem egy közösség részei.
 

 





 Egy ilyen csoport kialakulásához szükséges, hogy közösség tagjai felismerjék, hogy nem riválisai egymásnak, közös munkájuk nem csak hogy összeadódik, de felerősíti az egyéni teljesítményt, mi több megsokszorozza azt. Ezért tehát össze kell fognunk!
Össze kell fognunk, hiszen az összefogás túl mutat az egyéni érdekeken, meg kell tanulnunk azokat háttérbe szorítani, főleg ha nem is egy, hanem mindjárt két csoport közös munkájáról beszélünk.




A két alkotócsoportot többször próbálták már összehasonlítani és definiálni, hogy vajon mi is a különbség a kettő között, de valójában a céljaink, törekvéseink tekintetében mindkét csoport egyforma. S mi több számos átfedés van e két közösség között.
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy külön külön is bemutassam a két csoportot. A névsor NEM teljes, csak az aktívan résztvevő művészeket mutatom be:
RH POZÍTÍV.
R, mint Random: Ricz Géza, Tóth Eszter, Vörös Anett, és jó magam.
H, mint Hermész, Dér Julianna, Hegedűs Ioan Andrei, Marton Ákos, Sztanó Zsuzsanna
És kik a pozitívak?
Egyrészt a két vendégalkotónk, Kószó Dia és Novák Dániel, akik minket serkentenek a megújulásra,
Másrészt Kovács Gyula és Szabó Nelli, akik aktív tagságaikkal hidat alkotnak a két csoport között.



 
Mielőtt valaki elájulna a sok vér hallatán, elárulom, hogy én sem bírom a vér látványát. De ez most a sajátunk, amelyet egy közös ügyért adtunk! Fogadják tőlünk szeretettel és töltsenek maguknak egy kis vöröset!












2013. november 9., szombat

Reök Palota, Hatos szoba, Szeged

Reök Palota, Hatos Szoba, Szeged
Bár csak pár hét telt el az Enter Fesztivál óta, Ricz Géza barátommal teljesen belaktuk a Reök Szeged palotát! 
A kiváló műtermi fotókat köszönöm Török Rozáliának!
 
Ébredj, szelídülj meg.." (Szőke Tisza- virág sorozat)
2013
170x135 akril, farost
http://www.youtube.com/watch?v=aUF9eWZqGRA


j










2013. október 9., szerda

Műterem, REÖK

Az új műtermem. (a HATOS szoba)

Zavorán Gyuri és Dóri,  ha látjátok ezt a bejegyzést, akkor innen üdvözöllek benneteket, várlak szeretettel látogatóba!
:)









2013. szeptember 30., hétfő

Sogne Fjord-tól a Tisza-partig

Térbe zárt gesztusok
2013
30x26, akril, vászon

November 3-ig tart nyitva a Sogne Fjord-tól a Tisza-partig című kiállításom.


2013. szeptember 17., kedd

2013. szeptember 15., vasárnap

Szőke Tisza, Tiszavirág

Hajnali fények.

Hajnali fények. (Szőke-Tisza-Virág sorozat)
2013
100x70 akril, vászon

2013. augusztus 11., vasárnap

Fényben úszó



Fényben úszó III. (Szőke-Tisza-virág sorozat)
2013
26x26 akril, vászon


Fényben úszó II (Szőke-Tisza-virág sorozat)
2013
26x26 akril, vászon


Fényben úszó (Szőke-Tisza-virág sorozat)
2013
26x26 akril, vászon

2013. július 1., hétfő

2013. június 1., szombat

Beépítve sorozat

Beépítve (sorozat)

Vízvezeték
2013
48x52 akril vászon


Küzdelem az elemekkel
2013
48x52 akril vászon

2013. május 23., csütörtök