2009. március 21., szombat

Norvégiai tanulmányaim

Norvégiai tanulmányaim

A most következő képek Norvégiai Erasmus tanulmányaim alatt készült munkákat tükrözik.

Norvégiában, Hamar városában tanulok, Oslo-tól mintegy másfélórányi vonat útra, északra.

Mivel nagyon sok utazással telnek mindennapjaim, rengeteget ingázom Skyen és Hamar között, ezért a távolságot már nem kilométerben mérem, hanem a helyi vasúti társaság, az NSB, menetidejéhez alkalmazkodva, akik percre pontosan érkeznek.

Persze akadnak kivételek, ugyanis az első utazásom alkalmával a fentebb említett társaság a nagy hó miatt pótló buszokat küldött a Hamar-i állomásra, aminek egy közeli átszálló pontig kellett volna vinnie Hamar és Oslo között, de a sofőr elfelejtett megállni, így bevitt az Oslo-i pályaudvarra. Amikor szóltam neki a tévedésről, közölte, hogy ideküldi a központból egy kollégáját, aki majd segít nekem. Mondanom sem kell, miután otthagyott, egy árva lélek sem volt rajtam kívül a nagy hó miatt. Se ember, se vonat, se busz, egy idegen főváros egy magyar diáknak, akinek nem túl jó az angol nyelvtudása :)

Kb. 20perc izgalom után bekanyarodott egy óriási busz, ami csak értem jött és elvitt egészen úti célom végéig, Skyen-ig, ami mint már azóta kiderült, 4 és félóra NSB. :) Úgyhogy így érkezett meg a magyar kisdiák Skyen-be. Köszönöm neked NSB!

:)

Az egyetemem neve: Hamar Universcity College. Ezen belül a Virtual art tanszéken tanulok

Concept Art, valamint Digital Graphics nevű kurzusokat.

A Virtual art kurzus keretein belül képregény készítéssel és scifi rajzok tervezésével foglalkozunk.

A Concept Art kurzuson különböző digitális grafikák készítésének elméleti anyagát (színek, textúrák, kompozíciós elemek, eszközök megjelenése a számítógépes programoknál), valamint azok megvalósításával foglalkozunk.

Mindkét órán nagyrészt photoshop-pal, és interaktív rajztáblával dolgozunk.

Cononcept Art.

Első órán kroki készítéssel és kéztanulmánnyal foglalkoztunk. Az itteni kroki teljesen eltér az otthonitól, ugyanis a figurákat téglatestekből és körökből kellett felépíteni. Bár teljesen új szemlélet mód ez a számomra, de mindenképp hasznosnak érzem ezt is.


Második órán szintén mozdulat tanulmányokkal, valamint állatokkal foglalkoztunk.

Következő feladat perspektivikus rajzolás és képregény készítés volt.


Készítettünk Dávid tanulmányt is fotó felhasználásával, de jutott időm egy kis fotó átalakításhoz is. :)


Dávid.

Dávid átalakítva

Lovag

Skyen-i városkép átalakítva.


DIGITAL GRAPHICS.

A következő képeknél a megadott feladat az volt, hogy válasszunk ki egy fotó elemet, és a különböző grafikai elemek váltakoztatásával alkossunk többféle variációt.



Zsúfolt Skyen-i kikötő

Napos kikötő
Vonalkód


tűzesőszépia


Kék.
Hommage to Edvard Munch
fogaskerékBergen

Nincsenek megjegyzések: